A TÚRA ELMARAD! 🙁
_____________________________________________
Szeretettel meghívunk az Alpokaljára a 2 napos gyalogtúránkra!
Az első napon a Soproni-hegységben fogunk túrázni kilátóról-kilátóra, szó szerint az országhatáron sétálva. A második napon átmegyünk Ausztriába és festői környezetben, a másfél kilométeres Myrafälle vízlépcsőn indulva, gyönyörű dombok-hegyek közt fogunk járni.
Vésd be a naptáradba: 2018. június 22-25., Sopron
Nehézségi szint: haladó!
Tervezett menetrend:
Az első napi gyalogtúra 23-án szombaton, a második napi pedig 24-én, vasárnap indul. Mindkét túra a reggeli órákban veszi kezdetét, hogy bőven legyen időnk gyönyörködni a tájban, a vidék szépségeiben. A reggeli indulási időpontok miatt javasolt 3 éjszakával számolni Sopronban.
A túrák vezetett túrák lesznek, korlátozott létszámmal.
A hétvége során, a túrák után közösen, bőséges vacsorával töltjük vissza az elégetett kalóriákat a soproni Lővérek hűs árnyai alatt, mely költségeit a részvételi díj tartalmazza.
Szállásról mindenkinek magának kell gondoskodnia, azonban alább olvasható az általunk javasolt lehetőségekről egy összeállítás, különböző árfekvésben. Célszerű, ha a Lővérekben foglalsz szállást, hisz a szombati túra onnan fog indulni, és természetesen érdemes időben foglalni.
Szállás ajánlások:
Szállás | Cím | Ár (1éj/fő)* |
---|---|---|
Anna Panzió | Sopron, Ady Endre út 51, 9400 | 2.500 Ft |
Rita Vendégszobák | Sopron, Sörházdombi út 6, 9400 | 3.300 Ft |
Füzi Panzió | Sopron, Deákkúti út 10, 9400 | 5.500 Ft |
Alsólővérek Apartman | Sopron, Sport u. 46, 9400 | 5.500 Ft |
Hét Pecsét Fogadó | Sopron, Zrínyi Miklós u. 14, 9400 | 6.500 Ft |
Fészek Apartman | Sopron, Lőver krt. 33, 9400 | 7.000 Ft |
Solar Club Hotel | Sopron, Panorama u. 16/A, 9423 | 7.500 Ft |
Vadászkürt Panzió | Sopron, Udvarnoki u. 6, 9400 | 8.500 Ft |
Magnolia Villa | Sopron, Madách I. u. 17., 9400 | 10.000 Ft |
*az árak tájékoztató jellegűek. Pontos információt a szállások weboldalain találsz. Minden esetben kalkulálj plusz 450 Ft IFA-val/fő/éj. Érdemes a Szállás.hu oldalon intézni a foglalást.
Szombat és vasárnap este közös vacsorát költünk el a Lővérekben, szállásfoglalásnál vedd figyelembe, hogy a részvételi díj tartalmazza a vacsorákat, tehát lehetőleg ne félpanziós ellátást válassz. Ha időben végzünk a vacsorával, utána fagyizunk is egyet 🙂
A túrák korai indulása és nehézsége miatt célszerű péntek este érkezni Sopronba és hétfőn reggel hazautazni.
FONTOS: a gyalogtúrán csak rutinos, tapasztalt túrázók vehetnek részt, akiknek nem jelent problémát akár 20-30 km megtétele 600-1000m körüli szintemelkedéssel sem, különféle erdei körülmények között (emelkedők, lejtők, csúszós talaj, fahidak, létrák, stb.).
Az útvonalak:
Szombaton Sopronból a Lővérekből fogunk indulni gyalogszerrel. Bevesszük magunkat egyből a Soproni-hegységbe, és utunk máris egy kilátóhoz fog vezetni (Várhely-kilátó), ahonnan ellátunk a Fertő-tó sík, ingoványos tájaira, akárcsak Ausztria dombvidékes részeire. A kilátótól egy szépséges árokban (Tolvaj-árok) fogunk leereszkedni, egy kicsiny patakocska mentén. Egy hosszabb menetelés után irány Görbehalom a szépséges Fehér úti tóval, majd onnan nem is oly messze szó szerint az országhatáron lépkedve elérünk a soproni tájegység legmagasabb pontjához, az 555 méter magasan fekvő Magasbérci-kilátóhoz. Innen már csak pár km a végcélunk, Brennbergbánya.
Brennbergbányáról helyi járatú autóbusszal fogunk visszamenni Sopronba.
Táv: 25 km
Szintemelkedés: 650 m
Vasárnap autóval elhagyjuk Sopront és Magyarországot. Kb 70 km-re található a Myrafälle vízesés, ez nagyjából 1 órányi autózással elérhető.
A Myrafälle vízeséstől indulunk, majd zöldnél zöldebb legelőkön, dús erdőkön keresztül haladunk egyre feljebb és feljebb. A túra legmagasabb pontja 1060 m magasan lesz. A túra során 2 létrás mászásra is sort fogunk keríteni, illetve egy kis barlangocskán is át fogunk menni. Tán mondani sem kellene, de a táj lélegzetelállító. Ez egy körtúra lesz, így a célunk a Myrafälle vízesés alsó része, majd onnan autóval megyünk vissza Sopronba.
Táv: 19 km
Szintemelkedés: 1.050 m
Fontos!
Csak akkor jelentkezz a túrára, ha biztos vagy benne, hogy fizikai állóképességed és tényleges túratapasztalatod alapján képes vagy teljesíteni a megjelölt távokat és szintemelkedéseket probléma nélkül. Amennyiben valaki a túra első napján nem tudja tartani a lépést a csapattal, annak a második napi túrán való részvételét korlátozhatjuk a csapat érdekeit és biztonságát szem előtt tartva.
Maximum 16 fő jelentkezését fogadjuk a túra hétvégére!
- A részvételi díj nem tartalmazza a szállás-, utazások-, Myrafälle belépőjegy- (8€), illetve a vacsorák során az ital fogyasztás költségeit.
- A jelentkezés során felmérjük, hogy kik érkeznek autóval és kik érkeznek vonattal, vagy busszal. Az információk alapján megszervezzük a jelentkezők kijutását, de ebben az autós jelentkezők segítségére számítunk majd.
- Érvényes jelentkezések sorrendjében töltjük a korlátozott létszámot! Igyekezz, nehogy lemaradj! 🙂
- Lemondás esetén az előleg összegét abban az esetben tudjuk visszatéríteni, amennyiben a helyedre találunk jelentkezőt!
- A részvételi díj fennmaradó részének befizetési határideje 2018.05.25.