Bringázás a szlovén hegyeken – beszámoló 1. rész
Szóval az úgy volt, hogy bringázással egybekötött nyaralási célú elutazásunk végrehajtására egy általunk egyelőre nem ismert országot választottunk, név szerint Szlovéniát. 4-en mentünk, a cél Bled és Bohinj környéke. Most csak a pasik bringáznak, ezért tökéletes választás a két helyszín. Kerekezni ott van rengeteg nagy hegy, csajosan nézelődni pedig csillogó-villogó tavak és a köré kiépített látványosságok. Ahogy mondani szokás: win-win helyzet. Az országról nem célom most részleteiben nyilatkozni, mivel nem turista oldal a profilunk, erről legyen elég annyi, hogy csodálatos, imádnivaló! Amiről írni fogok, az a bringás, sportos összefoglalója a kiruccanásunknak: 2 nap tekerés, 3 nagy hegy, 1 váltótörés, 1 bringabérlés, megszámlálhatatlan festői kép, sok eső, sok napsütés és megannyi felejthetetlen élmény.
Első bringás nap:
A terv szerint a bohinji tótól indulva 500 méteres tengerszint feletti magasságról felmászunk egy 1248 méter magas hegyre, onnan le kb 400 méterre, majd fel egy 1180 méteres hegyre, hogy végül kb 90km-es össztávval és 1600-1700 szintméterrel visszaérjünk a startponthoz.
Indulási nehézségek: reggel 6-tól dörgött-villámlott-locsogott és nagyon lehűlt az idő. Néha alábbhagyott, néha rázendített.. Namost mi legyen?! B terv? Ő.. induljunk el csak az első hegyre, az közel van. Ha szét is ázunk, szét is fázunk kb másfél-két óra alatt megjárjuk, aztán majd kiderül. Na leccgó! Egy zuhé után gyorsan útra keltünk.
A szállótól úgy 300 méterre egy fahíd, a gerendák hosszában csurom vizesen, köztük jó arasznyi hosszanti barázdák. Paff, egy borulás már meg is van, Peti kicsit lezúzta a kezét, de bírja a srác a gyűrődést. Jóvan, ezzel remélhetőleg le is tudtuk mára a galibát. Az úton áll a víz, de fentről nem kapjuk az áldást. Első hegyre fel, 500 méterről indulunk, 1248 a teteje. Hosszú, combos mászás, de viszonylag konstans a meredekség, így tartható ritmussal pörgetek. Felfele csodás panoráma, egyre melegebb idő, párolgó aszfalt, iszonyat pára, párját ritkító útminőség. Kanyarról kanyarra, méterről méterre felérünk. Na mi legyen? Jóhogy továbbmegyünk. Csajoknak gyors csörgés, ne várjanak ránk, letoljuk a teljes kört. Node kezd cseperegni, de sebaj, csorogjunk lefele. Lefele persze csupa víz az út, így száguldásról szó sem lehet. Néha rázendít az eső, néha elcsendesedik, ujjaink tépik folyamatosan fékkarokat, hogy a kanyarokat, szerpentineket épen legyűrjük. Néhol -16% körüli lejtők, de a táj csodás még mindig. Sőt.. aztán egyszercsak egy mesés vidékre érünk: két oldalról magas hegyek húznak, jobbról még a sötét fellegek szállnak, balról már áttűz a nap néhány sugara. A hegyek szegélyezte középső, dombos vidéken zöldell a fű, odalent pedig egy fehér felhőpamacs öleli körül a kicsiny falucska templomának tornyát. Mesés, csodaszép! Meg is állunk, hogy ámuljunk és bámuljunk, nem bírunk betelni a látvánnyal. A falut elhagyva egy hosszú szurdokon gurulunk, végigkísér minket egy patak. Az eső ismét ráerősít, majd pár perc múltán kisüt a nap és kitisztul. Ollé, meleg, jó idő!
A hegytetőn felöltött esőkabát gyorsan le, és ezidáig a kamásli is jól szolgál: a cipőben szárazság. Rudno településen kezd gyanússá válni, hogy ismét húz felfele a hegyoldal. Peti persze elől, hát holmáshol? 🙂 Aztán nocsak, beérem, Peti szerel. Messziről úgy tűnik lóg a lánc, tán nem leesett? Bár leesett volna..
Folytatás hamarosan. Megéri majd visszatérni, mert az igazi kaland ezután kezdődött 🙂
(Ezen képek az akciókamera felvételeiből kerültek kimentésre, ezért a vízcseppek, ezért a minőség. Sorry 🙂 )
