Országos Kéktúra (OKT) 22-23. szakasz – Sirok – Bélapátfalva
táv: 29 km
szint: +1000 m, -900 m
időpont: 2017.október 22.
Logisztika: Autóval Egerig, onnan busszal Sirokra, Bélapátfalváról busszal Egerbe vissza
Az októberi hosszú hétvégét kihasználva, kicsit messzebbre utaztunk, a Mátra keleti részén fekvő kék szakaszt szemeltük ki. Se nem meleg, se nem hideg, felhős, de kellemes napnak néztünk elébe. Eredetileg csak Szarvaskőig terveztük az utat, de annyira belejöttünk, hogy nem tudtunk leállni, így végül belekóstoltunk a következő szakaszba és benéztünk a Bükkbe is. Na de haladjunk szépen sorban, nézzük, mi mindent láttunk ezen az úton.
A buszról lepattantunk Sirok központjában, pecsételtünk egyet a Hunor Étteremnél. Már indulni akartunk, amikor egy vidám nyugdíjas csoport elkérte a bélyegző párnánkat, mivel ők otthon felejtették. Megvártuk, míg ők is végigpecsételik a füzeteket, aztán nyakunkba vettük az utat. Szép kis emelkedős rész után a siroki vár romjai magasodtak előttünk, körülötte a köd gomolygott. Sajnos nem lehetett körbe sétálni a várat, mert épp zárva volt az ösvény, de a romok mögött lévő sziklás részről érdemes a panorámát megcsodálni. Mi most csak a ködben gyönyörködtünk, aztán folytattuk tovább az utat a barát és apáca sziklákig.
Ezután bevetettük magunkat az erdő sűrűjébe és órákon keresztül a csodás őszi színekben gyönyörködtünk. Leírni szavakkal nehéz, micsoda színekben pompázott a táj, erről inkább meséljen a videó. Figyelmünk nagy részét ez kötötte le, mivel más kiemelkedő látványosság nem volt útközben.
Szarvaskő előtt 2 km-rel egy hatalmas rétre érkeztünk, ahol elképesztően szép táj tárult a szemünk elé, ráadásul a közelünkben legelészett egy tehéncsorda, amitől még idillikusabbá vált a látvány.
Beértünk Szarvaskőre, és itt csak kapkodtunk a fejünket, mennyi szépségbe, érdekes dologba botlottunk bele. Előbb még panaszkodtam, hogy kilométereken keresztül nem volt semmi kiugróan érdekes, na most jól megkaptuk :).
Erre a városkára a legjobb jelző, hogy cuki. De tényleg. A házikók, épületek, az utcácskák, a kis csordogáló patak, meg az egész miliő. Minket elvarázsolt teljesen. És itt be is fejezhettük volna az utat, de annyira el voltunk ájulva a városkától, meg még tele voltunk energiával, így elindultunk fölfelé a szarvaskői várromokhoz. Végre elszállt a köd és gyönyörködhettünk a panorámában. Folytattuk utunkat, gyanús volt, hogy még mindig fölfelé kapaszkodunk. A hegytetőn páratlan látványban volt részünk, érdemes volt feljönni.
Innen már lefelé ereszkedtünk, hamarosan elértük a Gilitka-patak völgyét, ahol a csendet a patak csordogálása törte meg, majd egy szépen felújított kápolnánál időztünk pár percet. Innen már utunk végcélja következett, Bélapátfalva. Egy szűk, bokros ösvényről kikanyarodván, jobbra pillantva a Bél-Kő Természetvédelmi terület és egykori kőbánya sziklafalai ejtettek ámulatba. Balra fordultunk a kék útra, hamarosan megérkeztünk a 14-15. században épült ciszterci apátság lenyűgöző épületéhez és az eredeti kék útvonalról letérve az apátsággal szemben lévő kiépített kőlépcsőkön folytattuk utunkat egészen a városközpontban lévő buszmegállóig. Ma is elmondhattuk, hogy csodálatos tájakon vándoroltunk, sok-sok élményben volt részünk és rengeteg új helyet fedeztünk fel.
