Mindenkinek mást jelent a sport, a mozgás. Mindenki máshonnan indul, és mások a célok. Sőt egészen más utat járunk be.

Különbözőek vagyunk – ebben is -, nincsenek csodamódszerek.

Igazából pontosan ezért nem működnek az általános edzéstervek. Mindent az egyénre kell igazítani. De ehhez ismerni kell az „egyént” magát. Ismerned kell saját magad.

Azt gondolom, hogy edzőként az egyik legfontosabb és leghasznosabb eszközeink az élettapasztalat és az odafigyelés lehet (a szakmai tudás, fejlődés mellett természetesen).

Nem hiszek abban, hogy van egy edzésterv, ami mindenkinek jó. Nem hiszek abban, hogy egy mozgásforma az, ami mindenkinek hatásos lesz. A saját edzéseimben is ezt tartom szem előtt: mindenki más. Mindenkinek más a célja, mindenkinek más terhelésre van szüksége. És minden nap más. Lehet, hogy egyik nap szuper vagy, másnap még az üres súlyzórúd is kihívást jelent.

Ehhez persze az kell, hogy tudjam én magam is, mit jelent fáradtan edzeni, jó formában lenni, és egyáltalán: edzeni. Soha nem tartok olyan edzést, amit én magam nem csinálnék meg szívesen. Vagy ami nem preventív. Nem hagyom, hogy a vendég helytelenül végezze a gyakorlatot, csak azért, hogy elmondhassa az edzés végén, hú, ő mekkora súllyal dolgozott… még akkor sem, ha épp akkor utálni fog érte. 😉

A fejlődésnek útja van, ami néha felfelé ível, és néha lefelé. De mindenképpen előre, egy pozitív irányba kell, hogy mutasson. Megfelelő intenzitással, pihenőidők beiktatásával meglesz ez is.

Ha nem edzői oldalról közelítjük meg, hanem vendég- vagy sportolói oldalról:

  • ha még nem kezdtél neki a mozgásnak, az életmód-váltásnak, a tanácsom az, hogy próbálj ki minél több edzéstípust, és akár több edzőt. Találd meg a Neked megfelelő mozgást! Találd meg a Neked való edzőt, aki motivál téged a személyiségével, az edzésvezetési stílusával, az egész lényével. Figyelj oda magadra, kezdd el kicsiben, és kövesd nyomon a fejlődésed! Hagyj időt a pihenésre, erősíts, nyújts, fejleszd az állóképességet, táplálkozz a céljaidnak megfelelően és igyál sok vizet.
  • ha már sportolsz egy ideje, nézd meg, hogy az adott mozgásforma elegendő-e még a fejlődéshez, vagy éppen élvezed-e még minden percét? Néha nem árt kipróbálni új mozgásformákat is, új terheléseket. Ha mindig csak „kardiózol”, menj be erősítő órákra is. Ha csak erősítesz, kezdj el stretchingre járni, és így tovább.

Annyi mozgásforma van most már, rengeteg edző, és sok edzőterem, de mehetsz akár a szabadba is. Találd meg, amit élvezettel csinálsz. Mert anélkül a világon semmi értelme!

Táncolj, fuss, járj cross trainingre, figyelj oda a táplálkozásodra, a folyadékbeviteledre – és egész egyszerűen: érezd jól magad!