Címke archívum: Kéktúra

Országos Kéktúra (OKT) 22-23. szakasz – Sirok – Bélapátfalva

táv: 29 km

szint: +1000 m, -900 m

időpont: 2017.október 22.

Logisztika: Autóval Egerig, onnan busszal Sirokra, Bélapátfalváról busszal Egerbe vissza

Az októberi hosszú hétvégét kihasználva, kicsit messzebbre utaztunk, a Mátra keleti részén fekvő kék szakaszt szemeltük ki. Se nem meleg, se nem hideg, felhős, de kellemes napnak néztünk elébe. Eredetileg csak Szarvaskőig terveztük az utat, de annyira belejöttünk, hogy nem tudtunk leállni, így végül belekóstoltunk a következő szakaszba és benéztünk a Bükkbe is. Na de haladjunk szépen sorban, nézzük, mi mindent láttunk ezen az úton.

A buszról lepattantunk Sirok központjában, pecsételtünk egyet a Hunor Étteremnél. Már indulni akartunk, amikor egy vidám nyugdíjas csoport elkérte a bélyegző párnánkat, mivel ők otthon felejtették. Megvártuk, míg ők is végigpecsételik a füzeteket, aztán nyakunkba vettük az utat. Szép kis emelkedős rész után a siroki vár romjai magasodtak előttünk, körülötte a köd gomolygott. Sajnos nem lehetett körbe sétálni a várat, mert épp zárva volt az ösvény, de a romok mögött lévő sziklás részről érdemes a panorámát megcsodálni. Mi most csak a ködben gyönyörködtünk, aztán folytattuk tovább az utat a barát és apáca sziklákig.

Ezután bevetettük magunkat az erdő sűrűjébe és órákon keresztül a csodás őszi színekben gyönyörködtünk. Leírni szavakkal nehéz, micsoda színekben pompázott a táj, erről inkább meséljen a videó. Figyelmünk nagy részét ez kötötte le, mivel más kiemelkedő látványosság nem volt útközben.

Szarvaskő előtt 2 km-rel egy hatalmas rétre érkeztünk, ahol elképesztően szép táj tárult a szemünk elé, ráadásul a közelünkben legelészett egy tehéncsorda, amitől még idillikusabbá vált a látvány.

Beértünk Szarvaskőre, és itt csak kapkodtunk a fejünket, mennyi szépségbe, érdekes dologba botlottunk bele. Előbb még panaszkodtam, hogy kilométereken keresztül nem volt semmi kiugróan érdekes, na most jól megkaptuk :).

Erre a városkára a legjobb jelző, hogy cuki. De tényleg. A házikók, épületek, az utcácskák, a kis csordogáló patak, meg az egész miliő. Minket elvarázsolt teljesen. És itt be is fejezhettük volna az utat, de annyira el voltunk ájulva a városkától, meg még tele voltunk energiával, így elindultunk fölfelé a szarvaskői várromokhoz. Végre elszállt a köd és gyönyörködhettünk a panorámában. Folytattuk utunkat, gyanús volt, hogy még mindig fölfelé kapaszkodunk. A hegytetőn páratlan látványban volt részünk, érdemes volt feljönni.

Innen már lefelé ereszkedtünk, hamarosan elértük a Gilitka-patak völgyét, ahol a csendet a patak csordogálása törte meg, majd egy szépen felújított kápolnánál időztünk pár percet. Innen már utunk végcélja következett, Bélapátfalva. Egy szűk, bokros ösvényről kikanyarodván, jobbra pillantva a Bél-Kő Természetvédelmi terület és egykori kőbánya sziklafalai ejtettek ámulatba. Balra fordultunk a kék útra, hamarosan megérkeztünk a 14-15. században épült ciszterci apátság lenyűgöző épületéhez és az eredeti kék útvonalról letérve az apátsággal szemben lévő kiépített kőlépcsőkön folytattuk utunkat egészen a városközpontban lévő buszmegállóig. Ma is elmondhattuk, hogy csodálatos tájakon vándoroltunk, sok-sok élményben volt részünk és rengeteg új helyet fedeztünk fel.

Országos Kéktúra (OKT) 5. szakasz – Tapolca – Badacsonytördemic

Teljesítés időpontja: 2017.08.17.

A előző napi 27 km-es izzasztó menet után nem mondom, hogy friss és üde lábakkal ébredtünk reggel… De most csak egy 17 km-es táv várt ránk, mindössze 450 m szinttel. Ráadásul ez az egyik kedvenc környékünk, már elég jól ismerjük, éppen emiatt úgy gondoltuk, túl sok újat nem fog adni ez a túra. Na de erre térjünk vissza a végén…

Szállásunk Szigliget és Badacsonytördemic határban volt, így 1 km-es séta volt a tördemici vasútállomás. Felszálltunk a Tapolcára közlekedő vonatra, az út mindössze 10 perces volt és már szálltunk is le a tapolcai megállóban. Előző nap is bélyegeztünk itt, így célirányosan a  pecsétlőhely felé masíroztunk. Pár éve már bejártuk a várost, de a központi rész hangulata most is lenyűgözött:  gyönyörű épületek között meghúzódó tavacska, a vízimalom, a kis patakot átívelő fahidak. Egyszerűen bájos ez a városka!

Aztán jött az a rész, amit nagyon nem vártunk. Újból (az előző napi szakasz után) autóút szélén vezetett tovább a kék sáv, egészen a Szent-György hegy északi részéig. Szerencsére a forgalom meg sem közelítette a előző napi 77-es főúton lévő őrületet, de azért most is elszáguldott mellettünk jó pár autó. 9 óra múlt, de az aszfaltból már ömlött a meleg és a nap is sütött rendesen, csak szedtük a lábainkat, hogy mielőbb vége legyen ennek a szakasznak…

Aztán megláttuk a kék nyilacskát, ami bevezetett a szőlősbe és fellélegeztünk, hogy végre az a rész következik, amit már nagyon vártunk. Az árnyékos ösvény szépen lassan, folyamatosan emelkedett, egyre magasabbra törtünk a „hegyen”, a kilátás egyre csodásabb volt, Tapolca látképe egyre csak töpörödött a hátunk mögött.

Árnyas, lombos fák között egy vadregényes hangulatú hosszú kő lépcsősor vezetett fel minket a következő pecsétlőhelyre, a turistaházhoz. Rövid szünet után folytattuk túránkat és újabb kanyargós lépcsősor vezetett fölfelé az erdőben. Éppen, hogy csak felocsúdtunk a hatalmas, réteges bazalt sziklák látványától, egyszer csak újabb lélegzetelállító látvány tárult elénk. Hatalmas bazaltorgonák állták utunkat, ahogy közeledtünk, egyre több és több óriás oszlop tűnt fel. Csak álltunk és bámultunk pár percig. Tudtuk, hogy itt lesznek, de nem számítottunk erre a csodás látványra. Természetesen itt tartanunk kellett egy hosszabb fotós szünetet.

Ezután folytattuk utunkat a hegytető felé, majd onnan szépen lassan, szőlőültetvények és présházak között lefelé csordogáltunk és egész úton a mesebeli panorámában gyönyörködtünk. A nap már hevesen tűzött le ránk, pont a legjobbkor értünk az oroszlánfejű forráshoz, ahol megtöltöttük az üres kulacsokat és alaposan felfrissítettük magunkat a csordogáló víz alatt.

Hamarosan újabb csoda tárult szemünk elé, Hegymagas. Lehet, hogy csak én vagyok odáig meg vissza ezért a látványért, de amikor egyszerre látod a távoli dombokat, a Balatont, a szőlőültetvényeket, a régi korokat idéző, de mégis luxusmód felújított présházatakat, egy mézeskalácsból épült templomot, akkor ez így együtt elég ütős tud lenni.

Lassan búcsút kellett inteni ennek a panorámának, a nyugodt, csendes, idilli környezetnek, mert az út a szőlősorok közé vitt és hamarosan a hegy lábához értünk. Itt újra egy autóút szélén haladt a túra, amit most sem élveztünk, számoltuk vissza a kilométereket, mikor lesz már vége.

Kiértünk a 71-es főútra, szerencsére itt már a Balatont kerülő bringás úton tudtunk tovább menetelni egészen a Szigligetre tartó útig. Végre beértünk a városba, az út meredeken emelkedett a vár felé, ahova mindenképp érdemes egy kitérőt beiktatni. A pecsétlő is a jegypénztárnál található, vagy a templomnál lévő hirdetőtáblánál. Aztán a kéktúra átszelte a Balaton ékkövének tartott kisvárost. Fantasztikus panoráma, hangulatos házak és borozók mellett haladt végig az utunk. A város szélén érdemes az avasi romok felé tenni pár száz méter kitérőt, ez az utolsó turisztikai látványosság, aztán újból forgalmasabb utca mentén kell sétálgatni egészen a tördemici vasútig.

Röviden és tömören: imádtuk ezt a szakaszt az utak melletti szenvedős részek ellenére. És igen, teljesen más arcát mutatta most a táj és rengeteg új csodában volt részünk.

Országos Kéktúra (OKT) 4. szakasz – Keszthely – Tapolca

Teljesítés időpontja: 2017.08.17.

Szigligeti szállás, onnan Tapolcára átautóztunk, onnan pedig vonattal mentünk Keszthelyre. A vonatút 26 perc. A túra állomástól állomásig 27,5 km, 500m szinttel.

A keszthelyi állomáson, illetve az állomással szemben álló ivó oszlopán lévő bélyegzőt gyorsan benyomattuk a túrafüzetbe és indulás. Az első pár km-t Keszthelyen tettük meg, majd lassacskán átértünk Gyenesdiásra, ahol északi irányba fordul az út. Itt egy szakaszon feltehetőleg nem a túl távoli múltban módosítottak valamelyest az útvonalon, mert mint később kiderült, mi letértünk az újabb kéktúra vonalától, viszont egy-egy régebbi jelzés maradványaival azért még találkoztunk. Az új útvonal felmegy a gyenesdiási kilátóba, ez nekünk kimaradt. 1-2 km-en mentünk a régi vonalon, majd Gyenesdiás felett összeért a régi az újjal.

Gyenesdiást elhagyva végre erdei úton meneteltünk, bár semmi extra, semmi emlékezetes nem került utunkba, mondhatni unalmasan fogytak a méterek. Aztán lassacskán elértük Vállust, ahol a templomnál tartottunk egy rövidebb szünetet pecsételni, enni egy keveset és felfrissíteni magunkat a helyi artézi kútnál. A vizes frissítésre, szinte teljes megfürdésre szükségünk is volt, lévén a 30 fok feletti melegnek. Vállus kedves, csendes kis település a maga 127 lakosával. A helyi parkfenntartó, bár talán inkább helyi mindenesnek tűnő Úr jó utat kívánt és tovább is álltunk.

Vállus után egyből indult egy erdei ösvény felfelé, majd ez az ösvény hirtelenjében a szőlőhegyen kaptat tovább, ahol a napi szakasz legerősebb meredélyével találtuk magunkat szemben. Szőlősök, présházak, domboldal, fennkölt hangulat, majd ahogy felérünk egy csodálatos kilátópont: elterül a táj, a Balaton, a szőlő-vidék, a forróságtól hullámzó levegő.

Kis utacskán ereszkedtünk lefele a hegyről, beértünk egy sűrű erdős részbe, ahol a benőtt bokros-fás rengetegben szűken kanyarog az út, majd a kis erdősáv végén ismét aszfalton találtuk magunkat. Ezen aszfaltos szakasz megy el a Máté-kút mellett, ahol ismét tudtunk frissíteni, fürdőzni, hűteni magunkat. A hűtésre ugyancsak nagy szükség volt, hisz tovább forrósodott az eddig sem hűvös levegő. 30-35 fok között járt a hőmérő mutatója.

Innen pár km Lesenceistvánd. Mi a Fapados kocsmában pecsételtünk, egyúttal fagyiztunk is egyet. A kocsmával szemben szerencsére itt is található egy artézi kút, így a teljes felfrissülés itt is megoldott. Az ivóval szemközti asztalnál poharazó helyiek éppen az aktuális politikai történéseket és a világ nagy kérdéseit vitatták, majd távoztunkban ők is jó utat kívántak Nekünk.

Lesenceistvándról tovább indulva egy ideig a település járdáján próbáltunk árnyékos menetet találni, kevés sikerrel. A faluból kiérve pedig az út mentén haladtunk, szerencsénkre gyér forgalommal, azonban hamar a 77-es főútra kellett kanyarodnunk. Erre a szakaszra sajnos rossz emlékkel emlékezünk: a napból sugárzó melegre készültünk, az aszfaltból áradó hőséget elviseltük, de a nagy forgalmat, a bűzös-szagos, nagy robajjal száguldó autókat nehezen tűrtük. A nap hátulról tűzött és a nagy autós forgalmú szakaszon kellett menetelni bő 4-5 km-t. Sajnos.

Tapolcára beérve az utolsó 1-2 km-en hol járdán, hol kerékpáros úton, de továbbra is forróságban vártuk a napi penzum végét. A Lesenceistvánd utáni szakasz sajnos beárnyékolta a túra élményét, nagyon nem szerettük ezt a végső szakaszt.

Összességében mi így éltük meg a napot:

jellegtelen első szakasz (Keszthely, Gyenesdiás), amit egy színes, élvezetes középső rész követett néhol csodálatos panorámával, majd egy szörnyű záró etap főutas kutyagolással. Ha a km gyűjtés és az OKT teljesítése a cél, akkor végig fogod járni, de, ha a szépséget és a látványt keresed, hát kerüld ezt az OKT szakaszt és csak a szebb részeit járd le.