Címke archívum: beszámoló

Elismerés – az emberi gesztus

Mindenki vágyik néha elismerésre, mindenkinek szüksége is van rá és amikor betalál, egyrészt fenemód feldobja az ember napját, másrészt értelmet nyer az, amit csinál, amiben hisz.

Történt ugyanis, hogy minap az edzőterem lenti részéről felérve 2 kedves vendégem elém ugrott és „hozzád jöttünk, van pár perced” kérdéssel leszólítottak. Rátok? Persze, mindig! Miben tudok segíteni? Mint kiderült „csak” búcsúzkodni jöttek és megköszönni az eddigieket. Bérletük már lejárt, órára sem jönnek, messzi vidékre költöznek.

Az már önmagában megtisztelő, hogy ezért veszik a fáradtságot és felkeresnek, hogy személyesen köszönhessék meg az edzéseket és egy jelképes ajándékkal vegyenek búcsút (ami nem mellesleg fenemód finom 🙂 ).

Ami pedig a hab a tortán, ami miatt azt és úgy teszem, amit és ahogy, az alábbi mondat volt: „mikor hozzád jöttünk, tudtuk, hogy edzésre jövünk.”

Elmagyarázom miről is van szó, hogy legalább egy kicsit érthető legyen:

Teremkerékpáros óra a téma. Ilyen órákat millió és egy féle módon lehet tartani. Nagyon nem megyek bele a technikai részletekbe, az edzéstervezésekbe és az órák kivitelezésének mikéntjébe, csak pár szóval próbálom kifejteni, mert a Magyarországon megszokott óraszerkezettől sokszor és nagyban eltérek. Nem a show-t csinálom, nem a színpadiasság az ismertetőjelem, és nem a látvány és az előadásmód a lényeg. Ellenben amit teszünk a teremben, azt azért tesszük, mert kerékpározunk a teremben is. Ennek megfelelően a kerékpározásnak megfelelő edzésmódszereket alkalmazom, a tested számára megfelelő terheléseket, intenzitásokat tekerjük. Mert ez visz minket előre, ez építi a tested és szervezeted. Ezért alkalmazok pulzuskontrollt és/vagy teljesítmény alapú kontrollt. (Ezekért a lehetőségekért köszönet illeti a Megafitness Kökit!) Ezért tartok edzéseket, nem pedig showt.

És miért írom most ezt le? Mert ilyenkor megerősítést kapok, hogy igenis lehet ezt így is csinálni és van is értelme. Nem kell a „mindig tekerjünk amíg csak bírjuk” hozzáállás. És nagyon jól esik az ilyen visszacsatolás, mert látom, hogy átmegy az üzenet és a cél. És ugyebár mindenki vágyik néha elismerésre, mindenkinek szüksége is van rá, és amikor betalál, egyrészt fenemód feldobja az ember napját, másrészt értelmet nyer az, amit csinál, amiben hisz.

Köszönöm, hogy hozzám jártatok és nyitottak voltatok ezekre az edzésekre és módszerekre! Sok sikert és sok-sok benti- és kinti tekerést a későbbiekben! Remélem fogunk még találkozni! 🙂

Dávid

Bringázás a szlovén hegyeken – beszámoló 2. rész

Szóval, ugyebár volt ez a szlovén bringatúra, ami beszámolójának első részét ITT olvashatod. A folytatást pedig itt, alább:

..Közelebb érve látom, hogy ujjai feketéllenek az olajos mocsoktól, és.. .. és a hátsó váltó a küllők között. Ezek szerint a „fahidas sztori” most visszaköszönt, és nem mondott áment. A teljes körünk mértani közepén.. Egyik hegy mögöttünk, másik még pont előttünk. Melyik kisebb? Egyik sem.. Gondolkozzunk: visszapörgök az autóhoz és érted jövök, stimm? Stimm! Merre gyorsabb? Visszafele a hegyen, vagy előre a hegyen? Navi elő a zsebből, útvonaltervezés, hátha van pár km-rel hosszabb, ámbár kevésbé hegyes kerülő. Sejted a választ, ugye? Nem volt.. Az előttünk tornyosuló hegyen pár km-rel rövidebb az út, így, ha már itt vagyok, megtekerem a teljes tervezett kört és majd jövök. Pikk-pakk itt leszek, csak 700 méter a szint és a hegy után is csak 20-25 km a táv. Leccgóögen! Egyből pár szerpentin, sebaj. De. Deee, a bringás óra szerint rossz úton járok. Hát akkor fordulni vissza, keresni jó út, menni fel ottan. Meg is indul úgy 10% körül, tükörsima, új aszfalt, a nap most is süt, és bár párás a levegő, de jó idő van, harapom a tájat, harapom a távot, harapom a szintet. Buja zöld fák árnyékából ki-kikacsintgató magas, sziklacsúcsos hegyek ölelnek. Szapora pulzus, pörög a pedál, fogy a magasság. Jó 4-5 km-rel később egyszercsak vége az aszfaltnak. Jajj, de ott máris jön vissza a kanyar után, szóval 100m tili-toli a kopogósban (bringás cipő), majd vissza nyeregre. Nem több, mint 500 méterrel később ismét vége az aszfaltnak, node biz’ itt is jönnie kell majd újra. Hát csak nem jön. Kanyar kanyar után még mindig nem jön, de legalább az éles köves-kavicsos út jó saras-dzsuvás. Node most akkor mi a szösz?! Forduljak vissza? Azt ugyan nem! Akkor vesztettünk egy órát és ismét hogy lesz itten autó?! Hát akkor megyek előre, mást nem tehetek. A meredekség 10% körüli, tartósan. 8-10 km/h körüli tempó tarthatónak tűnt mind fordulatban, mind pulzusban és légzésben tartalékolva a következő napokra, mind a kövek-lyukak-pocsolyák kerülgetésében a 25-ös virslivel. Már csak 30 km a szálló. De vajon meddig tart a murva?

Hol a hegy teteje? Hol vagyok? És mi ez az út?!?! Szerencsémre az eső is rákezdett végre, úgyis melegem volt. Aztán ismét csörgött-dörgött és durrogott. Legalább lemossa rólam a sarat. Egyedül az erdőben, felfele pörgetek az abszolút oda nem illő eszközzel. Lentről a sár és mocsok, fentről az eső balról néha egy-egy 30 tonnás faszállító.. Nem tudom milyen messze a vége, nem tudom milyen magasan járok, mert az órám sem tudom továbbkattintani, inkább a kormányt fogom és a köveket kerülöm. Fárasztó felfele menni, de még fárasztóbb az erős koncentráció, amit megkívánnak a körülmények. Éles kövek-kavicsok, végig rajtam a ’feszkó’, nehogy defektet kapjak. Vagyis, egyet kaphatok akár, hisz van egy belsőm. Jó pár km után úgy néz ki, hogy fent vagyok. De a saras-köves út tovább folytatódik sajnos. Megindulok lefele, de legalább az eső nem esik. Közben elgondolkodom, hogy bár felfele nehéz volt, node a köves-murvás út miatt végig fékeznem kell a nagy tempót kerülendő, nehogy felütéses defektem legyen, mert akkor vége. De legalább nem esik. Úgy 1 km-ig, aztán belekezd. Dörgéssel-dörömböléssel. Pár km-t csorgok lefele, néhol kicsit megeresztem neki, már amennyire egy országútival ilyen körülmények között lehet. Feltörnek az emlékek, régen évekig montiztam, évekig lejtőztem. Nem bírok lassan menni. No persze a bringához képest megyek gyorsan, igazából nincs tempó. Aztán egyszercsak pssszzsszszsszzsss. Defekt. Esőben, dörgésben, az erdőben, 20 km-nyire a szállástól. A csere gyorsan megvan, bár a felni és a külső mocskos, földes-saras, féltem, hogy a belső cserélésekor kerül valami nem oda illő is a gumihoz, ami később ismét defektet okozhat. Node megvan, ez a lényeg. És közben végig esik. Na, innentől még nagyobb figyelem, most már nem szabad defektelni. Nyomja is a vállam a feszültség, nem szabad még egy defekt. Eddig a körülmények ellenére, vagy méginkább a körülmények miatt élveztem az egészet, de most már para. Para, mivel tudom, hogy ezen az úton bármikor jöhet a defekt. Éles apró kavicsok, nem tudom kikerülni azokat. 2-3 km ereszkedés még ilyen körülmények között ment, lett is újabb ősz hajszálam, nem is egy. De végre aszfalt. Megyek tovább lefele, de egyszercsak rázendít az eső ismét, viszont most csípi-böki a kezeim. Jaaa, hogy ebben most apró jég is van?! De jó, az eddig nem volt. Végre valami új :). Pár perc jég után jön az igazi zuhé. Az út nem bírja elvezetni a vizet, most már a kamásliba is folyik mindenhonnan. Ömlik az eső. De úgy igazán, mint amikor egyszerre nagyon sok dézsából öntik.. De már csak 10 km. Mire leérek a hegyről, az eső is alábbhagy. Pár km és már a szálláson is vagyok. Gyors tus, ami a kezem ügyébe kerül gyorsan megeszem, irány a kocsi és irány Peti. Gyűjtsük be szegényt. A napi első hegyen megyünk a csajokkal, ők is csak ámulnak és bámulnak, hogy milyen csodás a táj, és, hogy „ti itt feljöttetek?!”.. 🙂

Örökké emlékezetes bringás kör volt és csak azt bánom, hogy Peti a váltótörés miatt kénytelen volt kihagyni a napi második hegyet, és, hogy nem voltak nálam a pótakksik a kamerához. Az összes többi csak színessé-szagossá tette a túrát 🙂

utóirat Édesanyámnak: végig biztonságban voltunk, végig kontroll alatt tartottunk mindent, az eső nem esett, az utak nem csúsztak és amúgy is csak strandolni voltunk 🙂 🙂

Pár kép az útról (videóból mentett képek, ezért a gyatra minőség):

Országos Kéktúra (OKT) 4. szakasz – Keszthely – Tapolca

Teljesítés időpontja: 2017.08.17.

Szigligeti szállás, onnan Tapolcára átautóztunk, onnan pedig vonattal mentünk Keszthelyre. A vonatút 26 perc. A túra állomástól állomásig 27,5 km, 500m szinttel.

A keszthelyi állomáson, illetve az állomással szemben álló ivó oszlopán lévő bélyegzőt gyorsan benyomattuk a túrafüzetbe és indulás. Az első pár km-t Keszthelyen tettük meg, majd lassacskán átértünk Gyenesdiásra, ahol északi irányba fordul az út. Itt egy szakaszon feltehetőleg nem a túl távoli múltban módosítottak valamelyest az útvonalon, mert mint később kiderült, mi letértünk az újabb kéktúra vonalától, viszont egy-egy régebbi jelzés maradványaival azért még találkoztunk. Az új útvonal felmegy a gyenesdiási kilátóba, ez nekünk kimaradt. 1-2 km-en mentünk a régi vonalon, majd Gyenesdiás felett összeért a régi az újjal.

Gyenesdiást elhagyva végre erdei úton meneteltünk, bár semmi extra, semmi emlékezetes nem került utunkba, mondhatni unalmasan fogytak a méterek. Aztán lassacskán elértük Vállust, ahol a templomnál tartottunk egy rövidebb szünetet pecsételni, enni egy keveset és felfrissíteni magunkat a helyi artézi kútnál. A vizes frissítésre, szinte teljes megfürdésre szükségünk is volt, lévén a 30 fok feletti melegnek. Vállus kedves, csendes kis település a maga 127 lakosával. A helyi parkfenntartó, bár talán inkább helyi mindenesnek tűnő Úr jó utat kívánt és tovább is álltunk.

Vállus után egyből indult egy erdei ösvény felfelé, majd ez az ösvény hirtelenjében a szőlőhegyen kaptat tovább, ahol a napi szakasz legerősebb meredélyével találtuk magunkat szemben. Szőlősök, présházak, domboldal, fennkölt hangulat, majd ahogy felérünk egy csodálatos kilátópont: elterül a táj, a Balaton, a szőlő-vidék, a forróságtól hullámzó levegő.

Kis utacskán ereszkedtünk lefele a hegyről, beértünk egy sűrű erdős részbe, ahol a benőtt bokros-fás rengetegben szűken kanyarog az út, majd a kis erdősáv végén ismét aszfalton találtuk magunkat. Ezen aszfaltos szakasz megy el a Máté-kút mellett, ahol ismét tudtunk frissíteni, fürdőzni, hűteni magunkat. A hűtésre ugyancsak nagy szükség volt, hisz tovább forrósodott az eddig sem hűvös levegő. 30-35 fok között járt a hőmérő mutatója.

Innen pár km Lesenceistvánd. Mi a Fapados kocsmában pecsételtünk, egyúttal fagyiztunk is egyet. A kocsmával szemben szerencsére itt is található egy artézi kút, így a teljes felfrissülés itt is megoldott. Az ivóval szemközti asztalnál poharazó helyiek éppen az aktuális politikai történéseket és a világ nagy kérdéseit vitatták, majd távoztunkban ők is jó utat kívántak Nekünk.

Lesenceistvándról tovább indulva egy ideig a település járdáján próbáltunk árnyékos menetet találni, kevés sikerrel. A faluból kiérve pedig az út mentén haladtunk, szerencsénkre gyér forgalommal, azonban hamar a 77-es főútra kellett kanyarodnunk. Erre a szakaszra sajnos rossz emlékkel emlékezünk: a napból sugárzó melegre készültünk, az aszfaltból áradó hőséget elviseltük, de a nagy forgalmat, a bűzös-szagos, nagy robajjal száguldó autókat nehezen tűrtük. A nap hátulról tűzött és a nagy autós forgalmú szakaszon kellett menetelni bő 4-5 km-t. Sajnos.

Tapolcára beérve az utolsó 1-2 km-en hol járdán, hol kerékpáros úton, de továbbra is forróságban vártuk a napi penzum végét. A Lesenceistvánd utáni szakasz sajnos beárnyékolta a túra élményét, nagyon nem szerettük ezt a végső szakaszt.

Összességében mi így éltük meg a napot:

jellegtelen első szakasz (Keszthely, Gyenesdiás), amit egy színes, élvezetes középső rész követett néhol csodálatos panorámával, majd egy szörnyű záró etap főutas kutyagolással. Ha a km gyűjtés és az OKT teljesítése a cél, akkor végig fogod járni, de, ha a szépséget és a látványt keresed, hát kerüld ezt az OKT szakaszt és csak a szebb részeit járd le.

Bringázás a szlovén hegyeken – beszámoló 1. rész

Szóval az úgy volt, hogy bringázással egybekötött nyaralási célú elutazásunk végrehajtására egy általunk egyelőre nem ismert országot választottunk, név szerint Szlovéniát. 4-en mentünk, a cél Bled és Bohinj környéke. Most csak a pasik bringáznak, ezért tökéletes választás a két helyszín. Kerekezni ott van rengeteg nagy hegy, csajosan nézelődni pedig csillogó-villogó tavak és a köré kiépített látványosságok. Ahogy mondani szokás: win-win helyzet. Az országról nem célom most részleteiben nyilatkozni, mivel nem turista oldal a profilunk, erről legyen elég annyi, hogy csodálatos, imádnivaló! Amiről írni fogok, az a bringás, sportos összefoglalója a kiruccanásunknak: 2 nap tekerés, 3 nagy hegy, 1 váltótörés, 1 bringabérlés, megszámlálhatatlan festői kép, sok eső, sok napsütés és megannyi felejthetetlen élmény.

Első bringás nap:

A terv szerint a bohinji tótól indulva 500 méteres tengerszint feletti magasságról felmászunk egy 1248 méter magas hegyre, onnan le kb 400 méterre, majd fel egy 1180 méteres hegyre, hogy végül kb 90km-es össztávval és 1600-1700 szintméterrel visszaérjünk a startponthoz.

Indulási nehézségek: reggel 6-tól dörgött-villámlott-locsogott és nagyon lehűlt az idő. Néha alábbhagyott, néha rázendített.. Namost mi legyen?! B terv? Ő.. induljunk el csak az első hegyre, az közel van. Ha szét is ázunk, szét is fázunk kb másfél-két óra alatt megjárjuk, aztán majd kiderül. Na leccgó! Egy zuhé után gyorsan útra keltünk.

A szállótól úgy 300 méterre egy fahíd, a gerendák hosszában csurom vizesen, köztük jó arasznyi hosszanti barázdák. Paff, egy borulás már meg is van, Peti kicsit lezúzta a kezét, de bírja a srác a gyűrődést. Jóvan, ezzel remélhetőleg le is tudtuk mára a galibát. Az úton áll a víz, de fentről nem kapjuk az áldást. Első hegyre fel, 500 méterről indulunk, 1248 a teteje. Hosszú, combos mászás, de viszonylag konstans a meredekség, így tartható ritmussal pörgetek. Felfele csodás panoráma, egyre melegebb idő, párolgó aszfalt, iszonyat pára, párját ritkító útminőség. Kanyarról kanyarra, méterről méterre felérünk. Na mi legyen? Jóhogy továbbmegyünk. Csajoknak gyors csörgés, ne várjanak ránk, letoljuk a teljes kört. Node kezd cseperegni, de sebaj, csorogjunk lefele. Lefele persze csupa víz az út, így száguldásról szó sem lehet. Néha rázendít az eső, néha elcsendesedik, ujjaink tépik folyamatosan fékkarokat, hogy a kanyarokat, szerpentineket épen legyűrjük. Néhol -16% körüli lejtők, de a táj csodás még mindig. Sőt.. aztán egyszercsak egy mesés vidékre érünk: két oldalról magas hegyek húznak, jobbról még a sötét fellegek szállnak, balról már áttűz a nap néhány sugara. A hegyek szegélyezte középső, dombos vidéken zöldell a fű, odalent pedig egy fehér felhőpamacs öleli körül a kicsiny falucska templomának tornyát. Mesés, csodaszép! Meg is állunk, hogy ámuljunk és bámuljunk, nem bírunk betelni a látvánnyal. A falut elhagyva egy hosszú szurdokon gurulunk, végigkísér minket egy patak. Az eső ismét ráerősít, majd pár perc múltán kisüt a nap és kitisztul. Ollé, meleg, jó idő!

A hegytetőn felöltött esőkabát gyorsan le, és ezidáig a kamásli is jól szolgál: a cipőben szárazság. Rudno településen kezd gyanússá válni, hogy ismét húz felfele a hegyoldal. Peti persze elől, hát holmáshol? 🙂 Aztán nocsak, beérem, Peti szerel. Messziről úgy tűnik lóg a lánc, tán nem leesett? Bár leesett volna..

Folytatás hamarosan. Megéri majd visszatérni, mert az igazi kaland ezután kezdődött 🙂

(Ezen képek az akciókamera felvételeiből kerültek kimentésre, ezért a vízcseppek, ezért a minőség. Sorry 🙂 )

Gyalogtúra képes beszámoló – Hármashatár-hegy – 2016.10.02

Októberben Budapest felett, a Hármashatár-hegyen sétáltunk egy kellemeset, még vastag zöld lombok között, alatt.

A táv kb 13 km volt, szintben 500 m körül mentünk összesen. Node nem is írok többet, a képeken rajta van minden, hogy merre is jártunk :).

Pár képet a túráról ITT nézhetsz meg.

Soron következő túránkon a Gerecsébe látogatunk Tatabánya felett. A részleteket ITT találod.

hhh_csoportkep2_kisebb

Túra de Karos 2016 – képes és videós beszámoló

csoportkep_1nap_kisebb csoportkep_2nap_kisebb

 

Pár kép a 2016-os zalakarosi túránkról ITT.

1 csapat, 2 nap, 3 útvonal, rengeteg domb, és összesen 260 km táv.
Fergetegesen jó hangulatban betekertük idén is a Zalai dombság egy részét.
A túra útvonalai, és egyéb leírása itt olvasható:http://mozgunk.hu/2016/08/03/tura-de-karos-2016/
Köszönjük a Megafitness támogatását!

A képek magukért beszélnek, így nem is fűzök hozzá semmit.

De, egy dolgot mégis: sok túrát szerveztünk már, és szerencsére elmondható, hogy mindegyiken nagyon jól éreztük magunkat, de az összes közül valahogy ez most a ‘number 1’. 🙂

ui.: a résztvevők hamarosan elérik az összes begyűjtött fotót egy helyen. E-mailen megy majd az értesítés.

ui2: hesteg-yolo-Mozgunkponthu-Megafitness-KávéKávéKávé

Börzsönyi gyalogtúra – képek és videó

Szerencsére ismét elmondható, hogy egy nagyon jó társaság verődött össze a 3. börzsönyi gyalogtúránkra.

Pár fotót átpörgethetsz ITT!

Egy újabb útvonalon megjártuk a Börzsöny pár ösvényét, érintve 2 kilátót is. Egyik Zebegény felett, a másik pedig a már jól ismert Julianus barát kilátó Nagymaros felett.
Összesen 18,7 km volt a táv, közel 800 m szintemelkedéssel.
Voltak izzasztó pillanatok (percek, órák..?! 😉 ), de reméljük, hogy minden résztvevő vidáman fog visszaemlékezni a túrán együtt eltöltött pár órára.
Biztonságunkról és a csapat egyben tartásáról (tereléséről) Füge gondoskodott. A túra üde színfoltja volt. A menet eleje és vége közötti oda-vissza futkározás miatt neki legalább 30km-nyi távolság is összejött.
 
Képek a résztvevőknek:
Akinek vannak képei, amit a többiekkel szívesen megosztana, kérjük juttasátok el hozzánk: info@mozgunk.hu. Ha több fotód van, célszerű egy csomagban a mammutmail.com, vagy a toldacuccot.hu, vagy egyéb hasonló oldal segítségével küldened.
Ha szeretnéd az általunk készített, és a többiek küldött fotóit, akkor küldd el e-mail címed itt Facebookon, vagy e-mailen az info@mozgunk.hu címre.
 
Várunk vissza mindenkit az októberi túránkra is. Részletek hamarosan!
A videó pedig: