Kategória archívum: Kerékpár

Bringázás a szlovén hegyeken – beszámoló 2. rész

Szóval, ugyebár volt ez a szlovén bringatúra, ami beszámolójának első részét ITT olvashatod. A folytatást pedig itt, alább:

..Közelebb érve látom, hogy ujjai feketéllenek az olajos mocsoktól, és.. .. és a hátsó váltó a küllők között. Ezek szerint a „fahidas sztori” most visszaköszönt, és nem mondott áment. A teljes körünk mértani közepén.. Egyik hegy mögöttünk, másik még pont előttünk. Melyik kisebb? Egyik sem.. Gondolkozzunk: visszapörgök az autóhoz és érted jövök, stimm? Stimm! Merre gyorsabb? Visszafele a hegyen, vagy előre a hegyen? Navi elő a zsebből, útvonaltervezés, hátha van pár km-rel hosszabb, ámbár kevésbé hegyes kerülő. Sejted a választ, ugye? Nem volt.. Az előttünk tornyosuló hegyen pár km-rel rövidebb az út, így, ha már itt vagyok, megtekerem a teljes tervezett kört és majd jövök. Pikk-pakk itt leszek, csak 700 méter a szint és a hegy után is csak 20-25 km a táv. Leccgóögen! Egyből pár szerpentin, sebaj. De. Deee, a bringás óra szerint rossz úton járok. Hát akkor fordulni vissza, keresni jó út, menni fel ottan. Meg is indul úgy 10% körül, tükörsima, új aszfalt, a nap most is süt, és bár párás a levegő, de jó idő van, harapom a tájat, harapom a távot, harapom a szintet. Buja zöld fák árnyékából ki-kikacsintgató magas, sziklacsúcsos hegyek ölelnek. Szapora pulzus, pörög a pedál, fogy a magasság. Jó 4-5 km-rel később egyszercsak vége az aszfaltnak. Jajj, de ott máris jön vissza a kanyar után, szóval 100m tili-toli a kopogósban (bringás cipő), majd vissza nyeregre. Nem több, mint 500 méterrel később ismét vége az aszfaltnak, node biz’ itt is jönnie kell majd újra. Hát csak nem jön. Kanyar kanyar után még mindig nem jön, de legalább az éles köves-kavicsos út jó saras-dzsuvás. Node most akkor mi a szösz?! Forduljak vissza? Azt ugyan nem! Akkor vesztettünk egy órát és ismét hogy lesz itten autó?! Hát akkor megyek előre, mást nem tehetek. A meredekség 10% körüli, tartósan. 8-10 km/h körüli tempó tarthatónak tűnt mind fordulatban, mind pulzusban és légzésben tartalékolva a következő napokra, mind a kövek-lyukak-pocsolyák kerülgetésében a 25-ös virslivel. Már csak 30 km a szálló. De vajon meddig tart a murva?

Hol a hegy teteje? Hol vagyok? És mi ez az út?!?! Szerencsémre az eső is rákezdett végre, úgyis melegem volt. Aztán ismét csörgött-dörgött és durrogott. Legalább lemossa rólam a sarat. Egyedül az erdőben, felfele pörgetek az abszolút oda nem illő eszközzel. Lentről a sár és mocsok, fentről az eső balról néha egy-egy 30 tonnás faszállító.. Nem tudom milyen messze a vége, nem tudom milyen magasan járok, mert az órám sem tudom továbbkattintani, inkább a kormányt fogom és a köveket kerülöm. Fárasztó felfele menni, de még fárasztóbb az erős koncentráció, amit megkívánnak a körülmények. Éles kövek-kavicsok, végig rajtam a ’feszkó’, nehogy defektet kapjak. Vagyis, egyet kaphatok akár, hisz van egy belsőm. Jó pár km után úgy néz ki, hogy fent vagyok. De a saras-köves út tovább folytatódik sajnos. Megindulok lefele, de legalább az eső nem esik. Közben elgondolkodom, hogy bár felfele nehéz volt, node a köves-murvás út miatt végig fékeznem kell a nagy tempót kerülendő, nehogy felütéses defektem legyen, mert akkor vége. De legalább nem esik. Úgy 1 km-ig, aztán belekezd. Dörgéssel-dörömböléssel. Pár km-t csorgok lefele, néhol kicsit megeresztem neki, már amennyire egy országútival ilyen körülmények között lehet. Feltörnek az emlékek, régen évekig montiztam, évekig lejtőztem. Nem bírok lassan menni. No persze a bringához képest megyek gyorsan, igazából nincs tempó. Aztán egyszercsak pssszzsszszsszzsss. Defekt. Esőben, dörgésben, az erdőben, 20 km-nyire a szállástól. A csere gyorsan megvan, bár a felni és a külső mocskos, földes-saras, féltem, hogy a belső cserélésekor kerül valami nem oda illő is a gumihoz, ami később ismét defektet okozhat. Node megvan, ez a lényeg. És közben végig esik. Na, innentől még nagyobb figyelem, most már nem szabad defektelni. Nyomja is a vállam a feszültség, nem szabad még egy defekt. Eddig a körülmények ellenére, vagy méginkább a körülmények miatt élveztem az egészet, de most már para. Para, mivel tudom, hogy ezen az úton bármikor jöhet a defekt. Éles apró kavicsok, nem tudom kikerülni azokat. 2-3 km ereszkedés még ilyen körülmények között ment, lett is újabb ősz hajszálam, nem is egy. De végre aszfalt. Megyek tovább lefele, de egyszercsak rázendít az eső ismét, viszont most csípi-böki a kezeim. Jaaa, hogy ebben most apró jég is van?! De jó, az eddig nem volt. Végre valami új :). Pár perc jég után jön az igazi zuhé. Az út nem bírja elvezetni a vizet, most már a kamásliba is folyik mindenhonnan. Ömlik az eső. De úgy igazán, mint amikor egyszerre nagyon sok dézsából öntik.. De már csak 10 km. Mire leérek a hegyről, az eső is alábbhagy. Pár km és már a szálláson is vagyok. Gyors tus, ami a kezem ügyébe kerül gyorsan megeszem, irány a kocsi és irány Peti. Gyűjtsük be szegényt. A napi első hegyen megyünk a csajokkal, ők is csak ámulnak és bámulnak, hogy milyen csodás a táj, és, hogy „ti itt feljöttetek?!”.. 🙂

Örökké emlékezetes bringás kör volt és csak azt bánom, hogy Peti a váltótörés miatt kénytelen volt kihagyni a napi második hegyet, és, hogy nem voltak nálam a pótakksik a kamerához. Az összes többi csak színessé-szagossá tette a túrát 🙂

utóirat Édesanyámnak: végig biztonságban voltunk, végig kontroll alatt tartottunk mindent, az eső nem esett, az utak nem csúsztak és amúgy is csak strandolni voltunk 🙂 🙂

Pár kép az útról (videóból mentett képek, ezért a gyatra minőség):