Teljesítés időpontja: 2017.08.17.

Szigligeti szállás, onnan Tapolcára átautóztunk, onnan pedig vonattal mentünk Keszthelyre. A vonatút 26 perc. A túra állomástól állomásig 27,5 km, 500m szinttel.

A keszthelyi állomáson, illetve az állomással szemben álló ivó oszlopán lévő bélyegzőt gyorsan benyomattuk a túrafüzetbe és indulás. Az első pár km-t Keszthelyen tettük meg, majd lassacskán átértünk Gyenesdiásra, ahol északi irányba fordul az út. Itt egy szakaszon feltehetőleg nem a túl távoli múltban módosítottak valamelyest az útvonalon, mert mint később kiderült, mi letértünk az újabb kéktúra vonalától, viszont egy-egy régebbi jelzés maradványaival azért még találkoztunk. Az új útvonal felmegy a gyenesdiási kilátóba, ez nekünk kimaradt. 1-2 km-en mentünk a régi vonalon, majd Gyenesdiás felett összeért a régi az újjal.

Gyenesdiást elhagyva végre erdei úton meneteltünk, bár semmi extra, semmi emlékezetes nem került utunkba, mondhatni unalmasan fogytak a méterek. Aztán lassacskán elértük Vállust, ahol a templomnál tartottunk egy rövidebb szünetet pecsételni, enni egy keveset és felfrissíteni magunkat a helyi artézi kútnál. A vizes frissítésre, szinte teljes megfürdésre szükségünk is volt, lévén a 30 fok feletti melegnek. Vállus kedves, csendes kis település a maga 127 lakosával. A helyi parkfenntartó, bár talán inkább helyi mindenesnek tűnő Úr jó utat kívánt és tovább is álltunk.

Vállus után egyből indult egy erdei ösvény felfelé, majd ez az ösvény hirtelenjében a szőlőhegyen kaptat tovább, ahol a napi szakasz legerősebb meredélyével találtuk magunkat szemben. Szőlősök, présházak, domboldal, fennkölt hangulat, majd ahogy felérünk egy csodálatos kilátópont: elterül a táj, a Balaton, a szőlő-vidék, a forróságtól hullámzó levegő.

Kis utacskán ereszkedtünk lefele a hegyről, beértünk egy sűrű erdős részbe, ahol a benőtt bokros-fás rengetegben szűken kanyarog az út, majd a kis erdősáv végén ismét aszfalton találtuk magunkat. Ezen aszfaltos szakasz megy el a Máté-kút mellett, ahol ismét tudtunk frissíteni, fürdőzni, hűteni magunkat. A hűtésre ugyancsak nagy szükség volt, hisz tovább forrósodott az eddig sem hűvös levegő. 30-35 fok között járt a hőmérő mutatója.

Innen pár km Lesenceistvánd. Mi a Fapados kocsmában pecsételtünk, egyúttal fagyiztunk is egyet. A kocsmával szemben szerencsére itt is található egy artézi kút, így a teljes felfrissülés itt is megoldott. Az ivóval szemközti asztalnál poharazó helyiek éppen az aktuális politikai történéseket és a világ nagy kérdéseit vitatták, majd távoztunkban ők is jó utat kívántak Nekünk.

Lesenceistvándról tovább indulva egy ideig a település járdáján próbáltunk árnyékos menetet találni, kevés sikerrel. A faluból kiérve pedig az út mentén haladtunk, szerencsénkre gyér forgalommal, azonban hamar a 77-es főútra kellett kanyarodnunk. Erre a szakaszra sajnos rossz emlékkel emlékezünk: a napból sugárzó melegre készültünk, az aszfaltból áradó hőséget elviseltük, de a nagy forgalmat, a bűzös-szagos, nagy robajjal száguldó autókat nehezen tűrtük. A nap hátulról tűzött és a nagy autós forgalmú szakaszon kellett menetelni bő 4-5 km-t. Sajnos.

Tapolcára beérve az utolsó 1-2 km-en hol járdán, hol kerékpáros úton, de továbbra is forróságban vártuk a napi penzum végét. A Lesenceistvánd utáni szakasz sajnos beárnyékolta a túra élményét, nagyon nem szerettük ezt a végső szakaszt.

Összességében mi így éltük meg a napot:

jellegtelen első szakasz (Keszthely, Gyenesdiás), amit egy színes, élvezetes középső rész követett néhol csodálatos panorámával, majd egy szörnyű záró etap főutas kutyagolással. Ha a km gyűjtés és az OKT teljesítése a cél, akkor végig fogod járni, de, ha a szépséget és a látványt keresed, hát kerüld ezt az OKT szakaszt és csak a szebb részeit járd le.